A rozmaring ezer arca a kozmetikában

A mediterrán vidékeken őshonos növényt eddig főleg mint fűszernövényt ismertük. Erős aromájával kiválóan bolondítja meg a paradicsomos ételeket és sülteket, jellegzetes, a Földközi-tenger vidékéről ismerős ízt és illatot adva az ételeknek.

55494645_m.jpg

Ne csak együk! Kenjük is!

Ne feledkezzünk meg arról se, hogy az elfásodó szárú, keskeny levelű, nagy olajtartalmú növénynek számos gyógyhatása is van, amely alkalmassá teszi arra, hogy gyógyteákban, olajkeverékekben, alkoholos kivonat formájában is fontos résztvevője lehessen az életünknek. Kozmetikai jelentősége pedig abban áll, hogy gyulladáscsökkentő, idegerősítő és felélénkíti a bedörzsölt bőr vérkeringését. 

A különféle krémekben és samponokban adalékként az a feladata, hogy az érintett bőrfelületet megerősítse, fertőtlenítse, megnyugtassa és kondicionálja, miközben regeneráló és frissítő hatást fejt ki rá. A pórusokat összehúzza, így csökkenti a fejbőr olajtermelését és az arc pattanásosságát is. 

Illóolaja nagyon kímélő, azon kevesek közé tartozik, amelyet felkenés előtt nem feltétlenül kell hígítani. A rozmaringolajos bedörzsölés fájó ízületeknek tesz jót, azonnal csillapítja a sajgást. Fejbőrbe dörzsölve csökkenti a hajhullást. Kevesen tudják, de a rozmaringnak nem csak illóolaja van, hanem rozmaringvirág-olaj is létezik. 

Hogyan használjuk a rozmaring teát szépülésünk érdekében?

Készítsünk frissítő, kondicionáló fürdőt friss rozmaringgal! 

Szórjunk 1 liter vízbe 50 gramm levelet, majd egy evőkanál olívaolajjal forralásig hevítsük, végül hagyjuk állni még forralás után. 15 perc ázás után öntsük a kád vízhez. 

Ápoljuk vele a hajunkat! 

A zsíros, könnyen lelapuló, fénytelen haj ápolására, illetve a korpás, gyulladt, szeborreás fejbőr megnyugtatására készítsünk öblítővizet. 2 liter vízhez szórjunk 2 evőkanál friss rozmaringlevelet, tegyünk rá fedőt és hagyjuk állni, amíg kézmeleg lesz. Hajmosás után öblítsük át vele a hajat. Ne mossuk le!

Használjuk pórusösszehúzónak! 

2 evőkanál rozmaringot forrázzunk le egy bögre vízzel, majd tüllön vagy textilpelenkán szűrjük át és hagyjuk kb. 40 fokosra hűlni. Mártsunk bele tiszta törülközőt, majd terítsük a megtisztított arcunkra, végül terítsünk rá száraz törülközőt. Maradjunk így negyedórát, majd hidratáljuk a bőrt.