Az angolokról az elsők között jut eszünkbe híres teakultúrájuk és mindennapos teaivási szokásaik, amelyeket a társadalom modernizálódása közben is hűen betartanak. Angliában a mai időkben is naponta 165 millió csésze tea fogy el, egy átlagos angol 3, egy vérmesebb akár 6 csészével is megiszik egy nap. Az egy főre jutó teafogyasztás évente 2,1 kg. Az angol teakultúra érdekessége, hogy a britek a nyugat-európai országok lakói közül szinte utolsóként voltak hajlandóak megkóstolni az új italt, amely Indiai és Kínai gyarmatokról érkezett.

A teát a távol-keleten is megforduló kereskedők hozták be Európába, a XVI. században, amikor Anglia a kávéházak országa volt. Az első teaszállítmányokat holland kereskedők hozták, de mivel a kivitelt a Kínai állam nem korlátozta, hamar megtetszett a dolog a francia és angol hajósoknak is. Sajnos az első időszakban az európaiak nem voltak tisztában a tea elkészítésének szabályaival, így meglehetős furcsaságokat műveltek vele (leforrázták a tealeveleket, majd a vizet leöntötték róla és kenyérrel megették). 

A tea karrierje Angliában a XVIII. században indult el igazán, ez sokban köszönhető Catherine of Braganza portugál hercegnőnek, aki II. Károly angol király hitvese volt, és szenvedélyes teafogyasztó. Igazából ő alapozta meg a teakultúrát a szigetországban.

A teakereskedelem első úttörője Thomas Twining volt, akinek 1706-ban alapított cége a mai napig létezik. A masszív kávékultúra ellenére villámgyorsan elterjedt a „kínai ital”-nak is nevezett újdonság, először a gazdagabbak, majd az átlagpolgárok köreiben is. Jóval később, 1871-ben jött létre a másik „nagyágyú”, Thomas Lipton vállalkozása, amely a kommersz teapiac meghatározó szereplője napjainkban is.

Bár az ötórai teázás a legközismertebb angol szokás (egyes források szerint inkább 3 és 4 óra közé esik a Brit Királyságban a délutáni tea ideje), a legtöbben a napot sem tudják tea nélkül elindítani (erre szolgál többek között a világhírű Earl Grey elnevezésű erős teafajta).

Folytatjuk!