Fűszerek a teákban

Érdekes, hogy az ember fejében mennyire kategóriákba vannak rendezve a dolgok, és mennyire nehéz kilátni, kilépni ezekből. Nehéz elfogadni, hogy minden zöldségnek meg van a maga gyógyhatása is, furcsa, hogy gyógynövényekből is készíthetünk salátát, és természetesen sokak számára idegen az is, hogy fűszernövényeket – akár frissen is – tehetjük teába, használhatunk gyógyító főzetként.

37122532_m.jpg

Pedig a fűszernövények használatának is az volt régen az alapja, hogy megkönnyítsék az adott dolog emésztését, esetleg az adott étel összetevőivel együtt bizonyos hatást gyakoroljanak a szervezetünkre (amellett, hogy kiemelik és gazdagítják az ízeket). 

Nézzünk néhány növényt a fűszeres polcról, és ismerjük meg őket gyógyteaként! Ez nem csak érdekesség, hanem még akár arra is ráébredhetünk, hogy otthonunkban egy egész patika létezik a legváltozatosabb bajokra, csak éppen nem tudtunk róla.

A bazsalikom forrázva nyugtató, köhögéscsillapító. A kakukkfű kedélyjavító, ugyanakkor fertőtleníti a beleket, tisztítja a májat. Étvágyjavításra étkezés előtt fél órával, az emésztés elősegítésére evés után fogyasztandó. 

Az oregánó vagy más néven szurokfű a felső légúti lázas megbetegedésben a tünetek szinte teljes spektrumában hatásos: izzasztó, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, köptető és köhögéscsillapító hatása is van. Emellett csökkenti a puffadást, elősegíti az emésztést is.

A kapor is azért kerül az ételeinkbe, hogy elősegítse az összetevők elbontását, és ezt a hatását teaként is nagyszerűen kifejti. Kevesen tudják, hogy kismamáknál a kapor tea rendszeres fogyasztása segíti és fokozza a tejelválasztást.

A rozmaring levéldrog formájában antibakteriális, gyulladáscsökkentő, emésztésjavító és szélhajtó, elősegíti az epe kiválasztást, vizelethajtó és étvágyjavító. Rendszeresen fogyasztva erősíti az idegeket.

A fahéj fontos segítője lehet a gyakran húgyúti fertőzéstől szenvedő nőknek, hiszen nagy hatékonysággal pusztítja el az E. coli baktériumot, amely ennek leggyakoribb okozója. A cukorbetegek számára jó hír, hogy a fahéj bármilyen formában, így teaként is fogyasztva javítja az inzulinérzékenységet. A fahéj és a gyömbér is kiváló fájdalomcsillapító, amely ráadásul teaként fogyasztva gyorsan fel is szívódik. 

A gyömbértea, különleges összetevőinél fogva rendkívül gyorsan átmelegíti a kihűlt, átfázott testet, megóvva így megfázás kellemetlenségeitől.