Aki gyakran használja az internetet (ezen belül is a közösségi oldalakat) tájékozódásra, az elmúlt években többször találkozhatott a diófalevél-tea áldásos hatásait taglaló írásokkal. Sajnos napjaink újságírói stílusa – a szuperlatívuszok parttalan alkalmazása, a szenzációhajhász hangvétel, és annak hangsúlyozása, hogy az adott dolog valaminek az egyedül üdvözítő megoldása – meglehetősen csökkenti a jóérzésű emberek bizalmát és nyitottságát az adott téma iránt.

Mindannyian ismerjük a komló miniatűr tobozhoz hasonló zöld terméskéit, ha máshonnan nem is, a sörösdobozokra kerülő címerekből. Ezek a termős virágzat elvirítása után keletkeznek a mindenhol megtalálható kétlaki kúszónövényen. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a sörben nem csak fanyar íze, de más hatásai miatt is helyet kaphat.

Ennek az egyszerű növénynek a különleges jelentőségét tükrözi a legenda, amely arról szól, hogy honnan származik a neve: amikor Mária a kisded Jézussal karján menekülni kényszerült Heródes haragja elől, út közbe megállt megszoptatni a gyermeket és melléből a tej egy a lábánál növekedő virág bokrára csurrant. A Szűz teje megfestette a növény levelének erezetét, amelynek minden példánya ezen túl tejfehér csíkos levelekkel nő azóta is.

A csodás anyatej más rendkívüli tulajdonságokkal is megajándékozta a róla elnevezett növényt. A szinte halhatatlannak mondható virág ellenáll a szárazságnak és a melegnek is, sőt óriási tüskéivel a legelésző állatokat is képes elűzni. Gyógyhatásának erejéről elsőként csak annyit mondanánk el, hogy akár a gyilkos galóca mérgezését is képes ellensúlyozni, olyan erős a méregtelenítő és sejtregeneráló hatása.

„Őszi éjjel izzik a galagonya...” mindannyian ismerjük a Weöres Sándor verse alapján elterjedt gyermekdalt. Bizony, a galagonyán már régen megjelentek a piros bogyók és nemsokára a levele is pirulni kezd, hogy aztán késő ősszel mint egy óriás rőzsemáglya világítsa be az éjszakát.

Érdekes, hogy az ember fejében mennyire kategóriákba vannak rendezve a dolgok, és mennyire nehéz kilátni, kilépni ezekből. Nehéz elfogadni, hogy minden zöldségnek meg van a maga gyógyhatása is, furcsa, hogy gyógynövényekből is készíthetünk salátát, és természetesen sokak számára idegen az is, hogy fűszernövényeket – akár frissen is – tehetjük teába, használhatunk gyógyító főzetként.

Biztos, hogy te is találkoztál már ezzel a mindenfelé növő fehér ernyős virágú, szerény de szívós növénnyel. A kislányok ebből fonnak koszorút, mintha éreznék, hogy szükségük lesz a későbbiekben is a támogatására. A cickafark széles gyógyító spektrumával egy nő életútjának szinte minden bajában a segítségére lehet.

A zöld tea a fekete tea után következő legnépszerűbb teatípus. Nagyon sokan tudják, hogy magas antioxidáns-tartalma miatt nagyon jó immunerősítő, védi a szív- és érrendszert. Azzal is sokan tisztában vannak, hogy van koffeintartalma, és bár ez harmada a fekete teáénak, a felszívódása lassúbb, így az általa nyújtott élénkítő hatás kiegyensúlyozottabb és tovább is tart. 

Az angolokról az elsők között jut eszünkbe híres teakultúrájuk és mindennapos teaivási szokásaik, amelyeket a társadalom modernizálódása közben is hűen betartanak. Angliában a mai időkben is naponta 165 millió csésze tea fogy el, egy átlagos angol 3, egy vérmesebb akár 6 csészével is megiszik egy nap. Az egy főre jutó teafogyasztás évente 2,1 kg. Az angol teakultúra érdekessége, hogy a britek a nyugat-európai országok lakói közül szinte utolsóként voltak hajlandóak megkóstolni az új italt, amely Indiai és Kínai gyarmatokról érkezett.

Először is nézzük: mi az a fehér tea? A teafogyasztók nagy része hallhatott már fekete és zöld teákról, sőt még akik főleg élvezeti okokból fogyasztják ezeket, azok is tisztában lehetnek egy-két, az egészségre is jótékony hatásaikról. Anélkül, hogy nagyon belemennénk a teakészítési eljárásokba, eláruljuk a legalapvetőbb különbségeket a felsorolt teafajták között: a különféle színekkel megjelölt teatípusok esetében más és más ideig hagyják a leszedett tealevelek normál fonnyadását (oxidációját), majd ezeken az eltérő pontokon valamilyen gyorsabb eljárással kiszárítják őket. A zöld teát rövid ideig fonnyasztják, a feketét hosszú ideig, a fehér tea pedig egy köztes út: teljes egészében napon szárítják, sőt fermentálják is.

A mate teának számtalan elnevezése van, attól függően, hogy a különféle népek hogy nevezték el, amikor megismerték. A mate (jezsuiták teája, Szent Bartholomeo teája, Paraguay tea, paraguay-i fű, yerba) Dél-Amerikában őshonos, hatásait a kecsua és guaraní indiánok fedezték fel. A teát arról az edényről nevezték el, amelyben elkészítették.

Az örökzöld fa leveleiből és hajtásvégeiből készült, tűz mellett szárított teafüvet kb. egy évtizeddel ezelőtt kezdték el terjeszteni hazánkban, elsősorban élénkítő és fogyasztó hatása miatt. A tea történetének kezdetén – mielőtt az amerikai földrész felfedezésre került volna –, az indiánok itták forrón, hidegen, sőt amikor úton voltak, a leveleit rágcsálták, hogy lendületben tartsa őket.